The very first time

Ó tudom, mennyire örültetek volna egy Valentin napi bejegyzésnek, egy korábbinak meg még jobban, dehát annyira hirtelen lettem elfoglalt, hogy még nem tudom jól beosztani az időmet :) Mondhatnám azt is, hogy volt jobb dolgom is, mint itt ülni a gép előtt és blogot írni a ti szórakoztatásotokra. És ez igaz is lenne:)

Először is muszáj megemlítenem a repülést, hiszen életemben először merészkedtem a föld fölé. (Sajnos sem fizikai, sem lelki értelemben nem jártam még ott korábban.) Pest felé az autópályán tiszta para voltam: a repüléstől is, meg a családdal való első találkozástól, meg hát persze az angoltól jesszusom. Magától a repüléstől egyáltalán nem féltem, hanem attól a cécótól tartottam, amin át kell esni ahhoz, hogy elhiggyék, nem vagyok terrorista.

Apu, Adél és Ákos jöttem ki velem a reptérre, és a kis drágák végig ott voltak, amíg (f)el nem szálltam. Ja, Adél nem maradt végig, úgyhogy akkor ő nem is drága. Bocsika:)

Fontos infó azoknak, akik még nem repültek: ha a kézipoggyászban viszünk magunkkal laptopot, azt érdemes úgy behelyezni otthon, hogy az ellenőrzésnél könnyen hozzá lehessen férni. Igen, ki kell venni a táskából! Csak néztem, hogy mindenki pakolja ki a a gépeit, mondom mit menőznek itt a burzsuj Sony Vaio masináikkal, az én szegény HP-mnak kisebbségi komplexusa lesz, ha elő kell bújnia.

Na aztán miután az ellenőrzésen kiderült, hogy nem áll szándékomban eltéríteni a gépet, egyszercsak a duty free részlegen találtam magam. Hát nem igazán jöttem izgalomba az üzletek láttán, szóval kb. úgy éreztem magam, mint Keszthely sétélóutcáján. (Ó, Keszthely, hiányzol azért!) Tettem egy kört, hogy megkeressem a kaput, ahonnan majd be kell szállni a buszba, ami odavisz a géphez. Hát persze, hogy nem találtam. Igazán megnyugtatónak találtam, hogy úgy tűnik, nekem valami láthatatlan kapun kell majd beszállnom. Aztán tettem még egy kört, és egyszercsak odajött hozzám egy nő, aki ott dolgozik, az ellenőrzés és a duty free között állt. Mondom ez meg vajon mit akar, jesszusom, hiszen én csak au-pairnek megyek Angliába, hagyjanak engem békén, nem csináltam semmi rosszat. Aztán csak beszélgetni akart, szóval biztos nagyon izgalmas a munkája, hallod ezt Easyjet/Budapest Ferihegy, több munkát az alkalmazottaknak! :D Vagy lehet, h látta rajtam, h kicsit elveszett vagyok :D Meg is kérdeztem, hol van a 9-es kapu, szerencsére megtaláltam, úgyhogy már csak várni kellett, h kinyíljon az a csodás üvegajtó.

A gépen egy magyar lány ült mellettem, Vera, akinek ezúton is nagyon köszönöm, hogy felhőtlenné tette az amúgy igencsak felhőkben gazdag utat, egyáltalán nem izgultam, hála neki:) Ő is egy családnál dolgozik itt Angliában, és nagyon aranyos volt, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Remélem, lesz majd lehetőségem őt meglátogatni, pónik vannak a közelükben, és hát én imádok ezeket a kis cukiságokat, meg is kérdezem majd a családot, nem vesznek-e nekem egyet itthonra :D

Természetesen kipróbáltam a gépen a klozetot, hát oda pasival bemenni csak a filmekben lehet... :D Meg gondolom, a nem fapados járatokon.

Jaj a felszállás tök jó élmény volt, semmi furcsát nem éreztem, mások a gyomrukra szoktak panaszkodni ilyenkor, dehát az én gyomrom elbír mindent ugye: egy tonna kaja sosem jelentett akadályt, mit neki egy kis repülőút.

Viszont a leszállással akadt egy kis gondom, még jó h nekem, és nem a pilótának, jesszus. A fülem kissé bedugult, és úgy is maradt egész nap, ami elég sok időt jelent, mert már negyed 2kor földet értünk. Na dehát ezt leszámítva minden tökéletes volt!

Megérkezett a virágba borult bőröndöm, utána már csak megnézték a személyimet, és kiszabadultunk a váróba, ahol apuka, Kamila (az előző au-pair) és a magyar barátnője, Kata várt rám. Beszéltünk magyarul, ez jó volt nagyon, mondta, hogy direkt ezért jött, hogy megkönnyítse a dolgom. Egy Jaguarral jöttek értem, hm hát nagy duzzogva beszálltam :D

Hoztak szendvicseket meg innivalót, teljesen el voltam ájulva, hogy milyen figyelmesek. Hú az a szendvics isteni finom volt, csirkemelles, mustáros, salátás. Kellett nekem megtudni, milyen finom az angol mustár, azóta nem telt el úgy nap, hogy nem vettem volna magamhoz belőle úgy egy tonnát.

A reptérről kb. félóra alatt ideértünk, végig beszélgettünk, aranyos volt mindenki. Itthon várt minket anyuka és a gyerekek, kicsit beszélgettünk, aztán Kamilával meg apukával bementünk a városba, vett nekem angol SIM kártyát, az is T-s, mint az otthoni, mert hát I (L) T :D Itt egyébként a telefonszámokból nem lehet megállapítani, ki melyik szolgáltató előfizetője.

Este bulizni mentünk, pedig pont ez volt a félelmem, hogy úúú remélem első este nem eresztenek össze mindenféle angolul beszélő népekkel, ráadásul vmi zajos helyen, h ezzel is megkönnyítsék számomra a társalgást ugye.. :D Dehát mentünk, mégpedig egy angol sráchoz néztünk át először, aztán egy klubban mulattunk, de ez majd... to be continued!